Szoboszlai és Kerkez is bekerülhet az álomcsapatba: innentől minden a szurkolókon múlik

Kerkez korábban már bekerült a Premier League honlapjának „szakmai álomcsapatába”.

Szoboszlai Dominikra és Kerkez Milosra is szavazhattak a szurkolók a Premier League idei legjobbjai versenyben – utóbbi végül be is került az álomcsapatba.
A szavazás lezárása után péntek délután közzétették az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a Premier League (PL) idei szurkolói álomcsapatát. A legjobb 11 a drukkerek leadott voksai alapján alakult ki, mégpedig úgy, hogy a liga
szűkített névsorából választhattak.
Erre a listára mindkét magyar PL-játékos, a Liverpoollal bajnoki címet nyerő Szoboszlai Dominik, valamint a Bournemouth-szal egyéni és csapatszinten egyaránt pazar idényt futó Kerkez Milos is felkerült. Kettejük közül utóbbi a legjobbak között is helyet kapott, ami komoly elismerés, de egyáltalán nem váratlan.
Kerkez ugyanis alaposan rászolgált idei teljesítményével: a védelem bal oldaláról indulva két góllal és hat gólpasszal egészítette ki együttese nyolc kapott gól nélküli bajnokiját – ezek közül két asszisztot a címvédő Manchester City emlékezetes legyőzése alkalmával osztott ki.
Ezt is ajánljuk a témában
Kerkez korábban már bekerült a Premier League honlapjának „szakmai álomcsapatába”.
Ezt is ajánljuk a témában
A magyar válogatott védőnek komoly szerepe volt abban, hogy a Bournemouth 2–1-re legyőzte a bajnok Manchester Cityt.
Mint azt már sokszor megírtuk, Kerkez Milos produkciója a világ legnagyobb topklubjai figyelmét is felkeltették: a Real Madrid és a Liverpool versenyfutásából egyre inkább utóbbi tűnik a befutónak, így ha minden jól megy, a két magyar PL-sztár a következő évadnak már csapattársként futhat neki.
Ezt is ajánljuk a témában
Már csak a két angol klubnak kell dűlőre jutnia egymással.
(Nyitókép: Oli Scarff/AFP)